Kedves Bibliai Olimpikonok!

Ez az év mindannyiunknak minden tekintetben más, mint eddig. Sok program jelenleg minimalizálva működik, vagy már teljesen megszűnt.

Ám a 2020-2021-es Bibliai Olimpia nem marad el, sőt az online tér segítségével új elemekkel bővül.

Célunk továbbra is a Szentírás megszerettetése és annak rendszeres olvasására és tanulmányozására való ösztönzés. Mindezt játékos és kreatív feladatok segítségével szeretnénk megvalósítani a következő formában:

Heti közös online felkészülés, olvasás, és úgynevezett ’kvalifikációs pont’ gyűjtés az adott könyv adott részéből.

Ezeket a felkészítési alkalmakat beosztás szerint az alábbi személyek vezetik és az adott hétre a kreatív feladatokat elkészítik: Frendné O. Adrienne, Petőh Imre, Szilvási-Csizmadia Andrea; Tóth Szilárd.

Ennek kezdése: 2020. október 8. csütörtök, 19.00 órakor

További részletek a kvalifikáció fül alatt

A decemberi elődöntő, majd az áprilisi döntő eddigi formáját megtartanánk, hiszen ezek eddig is jó motivációs módszernek bizonyultak.

 

A 2020-2021-es Bibliai Olimpia tematikája:

2020 őszén: Sámuel próféta I. könyve

2021 tavaszán: Pál apostol Korinthusiakhoz írt levelei

Az általunk használt Bibliafordítás:

Magyar Bibliatársulat újfordítású Bibliája (2014)

https://szentiras.hu/RUF

 

Díjazás:

Az eddigi kiírásnak megfelelően az egyéni és a csapatversenyzők közül korcsoportonként az 1-3. helyezetteket díjazzuk.

A jutalom az eddigihez hasonló nagyságú lesz. Mibenlétét – tárgyeszközök, tábori részvétel, könyvutalvány vagy pénzutalvány – a járványhelyzet aktuális alakulása befolyásolja majd.

A LÉNYEG: Akár egyénileg, akár háromfős csapattal indulsz, az alábbi linken regisztrálj!

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2020. október 7. szerda 24.00

 

Gyere, legyél Te is Bibliai Olimpikon!

Bibliai Olimpia szervezői

SZERVEZŐ: Hetednapi Adventista Egyház – Dunamelléki Egyházterület

TÁMOGATÓK: Magyar Unió Ifjúsági Osztálya, Tiszavidéki Egyházterület, Magyar Bibliatársulat

© Copyright - Bibliaolimpia 2016 - Honlapkészítés: APCSEL29